|

(a 100. évfordulóra kiadott évkönyvből)
1994. május 24., péntek délutánja szokatlanul más volt, mint a többi szélsõ nap. Ezen a napon ugyanis az ifjú diákok kirajzása után ünneplõbe öltözött idõsebb urak és ...(nem iskoláskorú) hölgyek siettek be a gyõri Baross Gábor Közgazdasági Szakközépiskola Bem téri kapuján. Az egymásra találó öregdiákok most nemcsak volt - sajnos fogyatkozó számú - osztálytársaikkal találkozhattak, hanem rég látott iskolatársaikkal is. A feledékenység porát hamar elfújta a feltóduló emlékek, a közös sportvetélkedések, az elmúlt diákküzdelmek, egyszóval "az együtt töltött szép napok emléke". Nagyapák változtak pillanatok alatt diákokká, szinte feledve a lehetetlent, az elmúlt évtizedeket. A március közepén a "Gyõr"-ben, majd áplilis elején a "Kisalföld"-ben megjelent felhívás, "Százéves a Keri" mozgósította az intézmény volt tanulóit, hogy megalakítsák a Gyõri Öreg Keristák Egyesületét, a "Gyökere"-t. Talán nem felesleges megemlíteni, hogy az elnevezés annyiban is találó, miszerint a megjelentek életpályája innen indult ki, azaz itt található a gyökere.
Az egybegyűlteket az iskola vezetõsége után Schéder Veronika III. A osztályos tanuló köszöntötte az utódok nevében Ady Endre: Üzenet egykori iskolámba címû költeményével. Majd a dr. Écsi Béla (volt tanítvány) által kidolgozott egyesületi alapszabály ismertetése és elfogadása után megalakult a Gyökere. Tiszteletbeli elnökükké az iskola volt diákját, majd tanárát és igazgatóját, Csaba Józsefet választották, aki 88 évesen szellemi frissességében állandóan figyelemmel kíséri régi, kedves iskolája jelenkori életét. Az egyesület célja a volt kerista hagyományok megõrzése, amelybe beletartozik a korábbi tanári kar emlékének ápolása is. Ezen nemcsak a halottak napi köteles virágcsokrait értették a jelenlévõk, hanem emlékezõ, felidézõ újságcikkek írását is, amelyekkel hatékonyan lehet küzdeni az emlékvesztés mohája ellen. Ide tartozik még a koruk és a vele együttjáró megpróbáltatások miatt elmagányosodók felkutatása is, nemkülönben a külföldön élõk bekapcsolása az egyesületi életbe. Hadd álljon itt két példa azokról, akik idõben, illetve térben távolról is jelezték belépési szándékukat: Sternóczky Dezsõ 87 éves nyugalmazott agrármérnök Kerekegyházáról és Jorge Sauer, azaz Szauer György Caracasból. De szinte meg lehetne említeni minden levelet, hiszen a lelkes segítõkészségen túl küldõik számára drága relikviákat is tartalmaztak: osztálytablókat, évkönyveket és valamikori báli meghívókat. Az egyesület tagjai vállalták, hogy a jövõ évi [1997. április] centenárium méltó megünneplésében is az iskola segítõi lesznek. Egy régóta várt kezdeményezésbõl végre valóság lett...
A jövõre nézve hadd idézzük Adyt:
 |
"Föl, föl fiúk, csak semmi félelem!"
|
Dr. Novák Elek
igazgató |
Takács Zoltán
tanár
|
|