|
A két tanítási nyelvű üzleti képzés rövid története
A Baross Gábor Közgazdasági Szakközépiskola történetének legnagyobb kihívását jelentette a 2001-es tanév. Egy osztrák középiskola magyarországi partnert keresett egy közös projekt létrehozására. Úgy gondoltuk, intézményünk számára nagy lehetőséget és egyben nagy kihívást jelentene ez az együttműködés. Iskolánk szakemberképzésben betöltött szerepének gazdagítása, térségünk gazdasági versenyképességének és a régiók közötti együttműködés oktatás területén történő bővítése érdekében ezt a lehetőséget nem lehetett elszalasztani. Ezért felvettük a kapcsolatot az eisenstadti iskolával és tájékozódtunk a képzésről.
Az osztrák féllel való személyes találkozások alkalmával tárgyaltunk a felmerülő kérdésekről (pl. mennyire térhetünk el az osztrák tantervtől, milyen bizonyítványt, képesítést kapnak majd tanulóink, milyen tárgyakból és hol teszik le a szakmai vizsgát, mely országokban ismerik el ezt a vizsgát, ki finanszírozza ezt a képzést), valamint e-mailen keresztül történt tapasztalatcsere. Megállapítottuk, hogy iskolánk képzési arculatába jól beilleszthető ez az új irány, a kerettantervi előírásoknak is megfeleltethető, a nyolcadik osztályos tanulók számára bővülne kínálatunk, valamint az itt végzett tanulóknak jobb esélyei lehetnének az elhelyezkedésre. Ezzel kéttannyelvű képzés kezdődne intézményünkben. Ekkor Győrben csak a Krúdy Gyula Gimnázium és Vendéglátóipari Szakközépiskolában folyt nagy sikerrel hasonló képzés idegenforgalmi szakirányon.
Alapos mérlegelés eredményeként 2001 áprilisára született meg a döntés, hogy aktív részesei kívánunk lenni ennek a két államot átfogó iskolakísérletnek. Általa még vonzóbbá tehetjük iskolánkat, valamint tanulóinknak olyan bizonyítványt tudunk a kezükbe adni, melyet itthon és az EU-ban egyaránt elfogadnak, így elhelyezkedési, továbbtanulási esélyeiket növeljük. Ezáltal lépést tartunk a kor követelményeivel, hiszen Magyarország akkor az Európai Unióhoz való csatlakozás előtt állt, és egyre fontosabbá vált a tartalom alapú nyelvoktatás, azaz egy sor tantárgy német nyelven történő oktatása.
Egyeztetés az osztrák partnerekkel a képzés indításáról:


Az iskola vezetése felvette a kapcsolatot az Osztrák Oktatási Tudományos és Kulturális Minisztériummal, a Burgenlandi Tartományi Iskolatanáccsal, az eisenstadti Kereskedelmi Akadémiával, a Magyar Oktatási Minisztériummal, a Nemzeti Szakképzési Intézettel, a Győr Városi Önkormányzattal. Megkaptuk mind az osztrák, mind a magyar minisztérium támogató nyilatkozatát.
A döntés után 2001 májusában került sor a hivatalos egyeztetésre a győri Városházán, melyen mindkét állam felelős vezetői, a két város – Eisenstadt és Győr – oktatásának irányítói, Győr város polgármestere, valamint a két iskola – a győri Baross Gábor Közgazdasági Szakközépiskola és az eisenstadti középiskola (Handelsakademie Eisenstadt) – igazgatója és a projektért felelős tanárai vettek részt. Ezzel hivatalosan is kezdődhetett a munka. Miután a magyar kerettantervnek megfelelően tantestületünk átdolgozta a kísérleti tantervet, kialakította az óratervet, melyet az osztrák fél is elfogadott, iskolánk megkapta az indításhoz szükséges engedélyt, így szeptemberben 30 tanuló kezdte meg a nyelvi előkészítő évfolyamon tanulmányait. A 2002/2003-as tanévnyitó ünnepélyünkön már mindkét ország minisztériumának képviselője köszöntötte a tanulókat.
Meghívó a 2002 szeptemberi tanévnyitó ünnepélyre:
Első osztályunk 2006-ban érettségizett, 27 tanuló vehette át két tannyelvű érettségi bizonyítványát, mely egyben a felsőfokú "C" típusú nyelvvizsga-bizonyítvánnyal egyenértékű okirat. A felsőoktatási felvételi rendszerben ez a nyelvvizsgáért szerezhető maximális 50 többletpontot jelenti. Diákjaink a 12. évfolyamon előrehozott német nyelvű informatika érettségit, a 13. tanév végén pedig német nyelvű társadalomismeret érettségit tesznek le. Jelenleg 5 osztályunk tanul az osztrák-magyar képzésben, a beiskolázásban ez az osztálytípus a legkeresettebb.
 |
 |
|
német nyelvű projektérettségi
(társadalomismeret)
|
két tannyelvű osztályaink tanulmányúton az ORF studiójában
|
|