Baross Gábor
Oktatás
Két tanítási nyelvű üzleti képzés
Iskolapolgárok
110 év krónikája
GYÖKERE
Dokumentumok
Eredményeink
Az iskola képekben
Az iskolai élet
Diákkezdeményezések
Szakterületek
Érettségi, felsőoktatás
Rólunk jelent meg
Hírarchívum
 
Baross tábor - Jáger András
Nyomtat

Jáger András előadói estje

A tábor második napján épp a nyúli kirándulás után érkeztünk vissza a kollégiumba, hol nyolc napot töltöttünk a nyárból.
Vacsora után fáradtan ültünk be az előadóterembe, ahol Jáger András színművész már várt ránk. Vele töltöttük az este nagy részét, aki szeretetről, szerelemről s az emberi kapcsolatok fontosságáról szólt nekünk híres költők megzenésített verseit énekelve.
Elhangzott Karinthy Frigyes Előszó című műve, s még számtalan gitárkísérettel előadott költemény.
Egy idő után mindenkinek feltűnt, hogy az előadásban József Attila verseire különös gondot fordított a művész úr. Ez kíváncsivá tett minket, s fel is tettük a kérdést, mire ő csak ennyit felelt: "Amióta ismerem József Attila verseit, azóta keresek köztük rosszat, de egész egyszerűen nem találok". Ezzel kifejezte a költő iránti szeretetét, tiszteletét és rajongását, s minket is arra ösztönzött, hogy gyakrabban forgassuk híres költőink versesköteteit.

Németh Angéla, 10. A

Üdvözöljük
Our School / Unsere Schule

Digitális iskola - E-napló
Terembérlet

Konferenciák, továbbképzések, bemutató előadások!



Bérleti lehetőségek a képre kattintva!

Adatok, elérhetőségek
BAROSS GÁBOR KÖZGAZDASÁGI ÉS KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ SZAKKÖZÉPISKOLA
 
OM: 030722
 

9024 Győr, Bem tér 20-22.
Tel.: 96/519-373
Fax.: 96/526-893
E-mail: titkar@mail.barossgyor.hu

Igazgató:
Görögné Horacsek Melitta

Általános igazgatóhelyettes:
Bertháné Hári Gabriella

Szakmai igazgatóhelyettes:
Faragóné Major Anikó

Gyakorlati oktatásvezető:
Mészáros Eszter

Pályaválasztási felelős:
Sávoli Zsolt

Tankönyvfelelős:
Nánainé Kozári Erika

Órarend

DÖK-honlap

Győri TISZK

Van kihez fordulnod...

GALÉRIA

KÉPGALÉRIA

POWERPOINT- ÉS VIDEÓGALÉRIA

2009-2010
2008-2009
2007-2008
Lányfoci (2008)
Levelezés

Interaktiv számviteli tréning

Statisztika
Látogatóink száma
2007. január 1. óta:


1629614
Impresszum

Honlapszerkesztő:
Mészáros Eszter

Fényképek:
Hoffman Péter
Mészáros Eszter
Németh Richárd

Honlapunkkal kapcsolatos véleményeket ill. anyagokat várunk a következő címen:
meszaroseszter
@mail.barossgyor.hu