|
A ravazdi tábortűz
Az egyik este vacsora után autóbusszal indultunk Ravazdra. Nagy várakozás előzte meg az estét, hiszen egy tábortűz mindig hangulatos és romantikus. Érkezésünkkor már vártak minket egy szép tisztáson, ahol rögtön birtokba vettünk egy padot, s beszélgettünk, nevetgéltünk. Vártuk, hogy feléledjen a tűz. Lassan mindenki a tűz köré kucorodott, és a hatalmas lángok bevilágították a tisztást. Az égen közben előjött a hold, s a közeli erdők égbe nyúló fái sejtelmesen susogtak.
A miskolci diákok vidám műsora törte meg a csendet, majd mindannyian énekelni kezdtünk. A Baross-indulótól a különböző népdalokig és slágerekig sok minden szerepelt a repertoárunkban. Most kiderült az is, hogy néhány tanárunknak remek a hangja, de a nótázásban az igazgatónő volt a legjobb.
Akkora volt a hangunk, csak reménykedhettünk, hogy a ravazdi erdőből nem menekülnek el a vadak, a madarak!
De félre a tréfával, sok szép nótát és dalt tanultunk egymástól. Többek között:
"Szól egy dal, s a lelkünk
összeér, a gyönyörű tűzfénynél,
napszínű a hold.
Egy dal, s te újra mellém ülsz,
lobog a tábortűz, a szél belekarol."
Közben elhamvadt a tűz, már csak apró parazsakat lehetett látni a hamuban. Tudtuk, lassan indulnunk kell vissza, vége ennek a gyönyörű estének.
Pápai Erzsébet, 10. A
| 
