|
Baross Gábor élete és munkássága
 Baross Gábor 1848. június 6-án született a Trencsén melletti Pruzsinán (a mai Szlovákia területén). Elszegényedett nemesi család fia. Tanulmányai alatt magát kellett eltartania, ezért gazdagabb diáktársait tanította pénzért.
A középiskolát Léván a piaristáknál, Győrben és Esztergomban a bencéseknél végezte. A pesti egyetemen jogot hallgatott, majd főjegyző lett Trencsén vármegyében (1874). Itt lapot alapított és szerkesztett újságot Vágvölgyi Lapok (1874-1875) címen. A lap három nyelvű (magyar, német és részben szlovák) volt, s bátran bírálta a visszásságokat, elsősorban a közigazgatás területén.
1875-ben került be a parlamentbe a puchói (ma Puchov) kerület képviselőjeként. 27 éves volt, s hamarosan a Szabadelvű Párt vezérszónoka lett. Parlamenti működésének elejétől kezdve vonzották a gazdasági, de még különösebben a kereskedelmi és közlekedéspolitikai kérdések, ügyek. Baross Tisza Kálmán, a “Generális” szűkebb környezetéhez tartozott, hozzá mindvégig hű maradt. Gyakran a saját népszerűségével védte, fedezte az öreg pártvezért, amikor azt ellenzéki támadások érték.
1883 előtt egy nagyobb nyugat-európai útra indult, hogy tanulmányozza a fejlettebb országok közlekedési rendszereit, majd márciusban államtitkárnak nevezték ki báró Kemény Gábor közmunka- és közlekedési miniszter mellé. Három év múlva, 1886 decemberétől megkapta a minisztérium vezetését. E minisztersége 1889-ig tartott, s közben ellátta a vallás- és közoktatásügyi tárca (1888. augusztus-szeptember), illetve a belügyminiszteri tárca (1889. március-június) felügyeletét is. 1889-től 1892-ig ő lett a kereskedelemügyi miniszter. Funkciójából fakadóan a vám- és szabadalmi ügyek és az Országos Magyar Királyi Statisztikai Hivatal felügyelője volt. Hivatali ideje alatt megreformálta Magyarország közlekedési rendszerét – munkája Széchenyi reformeszméinek megvalósítása, folytatása volt. Nevéhez fűződik a vasútvonalak nagy részének államosítása (1891. évi XXV. tc.), a vasúthálózat kiépítése, a folyam- és tengerhajózás fejlesztése, a fiumei kikötő kiépítése, az Al-Duna szabályozása, a Vaskapu átalakítása, a hírközlés megreformálása, a posta és a távírda egyesítése, a Postatakarékpénztár megalapítása. Az első modern úttörvény megalkotásával jelentős mértékben járult hozzá az elmaradott gazdasági élet fejlesztéséhez. A vasúti díjszabás reformjával az ún. zónarendszer bevezetésével olcsóbbá tette a közlekedést: nagyon közel és nagyon távol fillérekbe került a jegy (225 km-en túl már nem emelkedett a viteldíj). E rendelkezése nagy mértékben hozzájárult Budapest gazdasági centrummá válásához, hiszen a fővárosba olcsón lehetett eljutni. A teheráru-díjszabás új kialakításával iparfejlesztési és agrárpolitikai célokat is szolgált, jelentősen növelve a mezőgazdasági termékek versenyképességét. Az ipari szakoktatást 63 tanonciskola és több ipari szakiskola létesítésével fejlesztette. Kötelezően bevezette a MÁV-nál a német helyett a magyar nyelvű levelezést. Az ő kezdeményezésére szabályozták a minisztériumok hatáskörét. Életművével a polgári Magyarországot képviselte, s ezért nemegyszer szembekerült az osztrák tőke érdekeivel.
Fiatalon, 1892-ben, 44 évesen halt meg. A Vaskapu szabályozásának munkálatait a helyszínen tanulmányozta, mikor hastífuszt, majd tüdőgyulladást kapott, mely végzett vele. Először ideiglenesen Illaván temették el, majd 1895-ben átvitték az akkorra elkészült klobusiczi családi kriptába – az ő kívánsága volt, hogy hazai földben pihenjen.
Kossuth Lajos temetése (1890) óta nem volt ekkora gyászmenet a fővárosban. A gyászoló család mögött a kormány, a főrendiház, a képviselőház és a tábornoki kar tagjai lépkedtek. Őket a főváros vezetői és a Kereskedelmi Minisztérium tisztviselői követték, majd a delegációk következtek: Győr, Pozsony, Fiume, Dés, Pécs városok, Arad, Somogy és Vas megye, a budapesti, besztercebányai, pozsonyi, eszéki, nagyváradi, temesvári, fiumei, kolozsvári, marosvásárhelyi és zágrábi kereskedelmi és iparkamarák, a Budapesti Közúti Vaspálya Társaság, a budapesti helyiérdekű vasutak, a villamos vasút, az Országos Magyar Gazdasági Egylet, a Magyar Földrajzi Társaság küldöttsége, a József Műegyetem, az Egyetemi Kör, a Keleti Tanfolyam, az Állatorvosi Akadémia, a közlekedési tanfolyamok hallgatói. A gyászmenetben haladt a Terézvárosi Polgári Kör, a Baross Gábor védnöksége alatt álló budapesti Filharmónia Társaság választmánya, a Vöröskereszt Egyesület tagjai, a Nemzeti Múzeum személyzete, a posta- és távírdaigazgatóságok küldöttségei, a győri izrealita hitközség, a győri hadastyán egylet, kétszáz győri választópolgár, a Dunagőzhajózási Társaság, a Győri Gőzhajózási Társaság, az Adria Tengerhajózási Részvénytársaság, a Magyar-Horvát Gőzhajózási Társaság, a Déli Vasút, a Kassa-Oderbergi vasút képviselője.
A Pesti Hírlap így emlékezett meg róla: “Ez az a miniszter, kit a nép is áldva sirat. Azért a nép, mert minden ember széles Magyarországon érezte reformjainak jótéteményét. Nem csak mindenki, hanem munkás, aki vasárnap pihenni szeret, s a betegek is, bénák, kiket baleset ellen törvényesen biztosított. És mert a korrupciót üldözte, a kötelességteljesítést szigorúan követelte, ezzel is új szellemben jótevője volt nemzetének. Méltó tehát mindnyájunk kegyeletes emlékére.”
|
