Baross Gábor
Oktatás
Két tanítási nyelvű üzleti képzés
Iskolapolgárok
110 év krónikája
GYÖKERE
Dokumentumok
Eredményeink
Az iskola képekben
Az iskolai élet
Diákkezdeményezések
Szakterületek
Érettségi, felsőoktatás
Rólunk jelent meg
Hírarchívum
 
Baross Emlékérem alapítása
Nyomtat

A BAROSS GÁBOR KÖZÉPISKOLAI ALAPÍTVÁNY
ÁLTAL ALAPÍTOTT

„BAROSS GÁBOR EMLÉKÉREM”

ALAPÍTÓ OKIRATA

1. Az „Emlékérem” alapításának célja és odaítélésének szabályozása

1.1. Az emlékérmet a Baross Gábor Középiskolai Alapítvány hagyományőrzés céljából az iskola azon dolgozóinak elismerésére, tevékenységük minősítésére hozta létre, akik munkájukkal kiemelkedően járultak hozzá az intézmény hírnevének öregbítéséhez.

1.2. Az alapítás az iskola fennállásának 110. évfordulójához kötődik, átadása minden tanévben ünnepélyes keretek között a tanulóifjúság jelenlétében a Baross- napon történik.

1.3. Az iskola mindenkori igazgatója gondoskodik arról, hogy a jutalmazottak neve városi szinten is ismertté váljon, valamint felkerüljön az iskola honlapjára.

1.4. A dolgozók elismerésére az igazgató tesz javaslatot az igazgatóhelyettesek, a gazdasági vezető, a munkaközösség-vezetők bevonásával. A javaslat alapján a kuratórium dönt többségi szavazással, egyezőség esetén az elnök szavazata a meghatározó.

1.5. Az alapítás évében az iskolavezetés javaslata alapján a kuratórium által elfogadott számban, azt követően évente legfeljebb 2 érem adható ki.

1.6. Az érem átvételéről irattárba teendő átvételi elismervény készül.

1.7. Az érmek elhelyezéséről és őrzéséről a gazdasági iroda kijelölt dolgozója gondoskodik.


2. Az emlékérem odaítélésének szempontjai

2.1. Általános szempontok

A Baross-érmet az iskola azon dolgozója kaphatja meg, aki
- legalább 10 évet eltöltött az iskolában;
- magatartása, munkavégzése példa értékű, maradéktalanul eleget tesz munkaköri kötelezettségeinek és a pedagógusi etikai kódex elvárásainak;
- az iskola hagyományait és értékrendjét elfogadja, ezeket követve dolgozik;
- a kollégákkal, az iskola dolgozóival, a diákokkal való kapcsolata példamutató.

2.2. Elvárások az oktató munka területén

- kiváló szakmai munkát végez;
- önképzéssel, továbbképzéseken való részvétellel fejleszti önmagát;
- képes a kor kihívásainak megfelelő tantárgyi tartalmakat átadni, módszertani sokszínűségre, megújulásra törekszik;
- a szakterületén kívüli feladatvállalásaival, munkájával segíti az iskola működését;
- tevékenységével növeli az iskola jó hírét, tekintélyét;
- tanórán kívüli munkájával segíti tanítványait a jobb eredmények elérésében;
- aktívan részt vállal munkaközösségének feladataiból;
Vezetőként:
- a képzés-szakképzés-szakmaszerkezet kialakításában a versenyképes működést segíti elő;
- biztosítja a lehető legjobb feltételeket a kollégák hatékony munkavégzéséhez;
- a Pedagógiai Program és az Intézményi Minőségirányítási Program célkitűzéseinek betartását biztosítja.

2.3. Elvárások a nevelő tevékenység terén

- aktívan részt vesz az iskolai közösségek formálásában (iskolai és osztályszinten);
- osztályfőnöki feladatokat lát el (legalább két cikluson keresztül);
- legjobb tudása, képessége szerint gazdagítja tanulói személyiségét;
- részt vállal a tanórán kívüli feladatokból;
- pedagógiai továbbképzéseken való részvétellel gazdagítja eszköztárát, ezzel is hatékonyabbá téve munkáját;
- vezetőként hozzájárul az oktatás-nevelés egységének megteremtéséhez a mindennapi munka irányításában, ellenőrzésében.

3. Hatályba lépés, érvényesség

Ez az alapító okirat a Baross Gábor Középiskolai Alapítvány kuratóriumának jóváhagyásával 2007. március hó 21. napján lép életbe.

Érvényes a visszavonásig.

A Baross-érem Lebó Ferenc szobrászművész alkotása.

Üdvözöljük
Our School / Unsere Schule

Digitális iskola - E-napló
Terembérlet

Konferenciák, továbbképzések, bemutató előadások!



Bérleti lehetőségek a képre kattintva!

Adatok, elérhetőségek
BAROSS GÁBOR KÖZGAZDASÁGI ÉS KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ SZAKKÖZÉPISKOLA
 
OM: 030722
 

9024 Győr, Bem tér 20-22.
Tel.: 96/519-373
Fax.: 96/526-893
E-mail: titkar@mail.barossgyor.hu

Igazgató:
Görögné Horacsek Melitta

Általános igazgatóhelyettes:
Bertháné Hári Gabriella

Szakmai igazgatóhelyettes:
Faragóné Major Anikó

Gyakorlati oktatásvezető:
Mészáros Eszter

Pályaválasztási felelős:
Sávoli Zsolt

Tankönyvfelelős:
Nánainé Kozári Erika

Órarend

DÖK-honlap

Győri TISZK

Van kihez fordulnod...

GALÉRIA

KÉPGALÉRIA

POWERPOINT- ÉS VIDEÓGALÉRIA

2009-2010
2008-2009
2007-2008
Lányfoci (2008)
Levelezés

Interaktiv számviteli tréning

Statisztika
Látogatóink száma
2007. január 1. óta:


1628535
Impresszum

Honlapszerkesztő:
Mészáros Eszter

Fényképek:
Hoffman Péter
Mészáros Eszter
Németh Richárd

Honlapunkkal kapcsolatos véleményeket ill. anyagokat várunk a következő címen:
meszaroseszter
@mail.barossgyor.hu