Lengyelországi élménybeszámoló
2019.12.15.
Lengyelországi élménybeszámoló
2019. november 27-én vette kezdetét a háromnapos lengyelországi kirándulásunk, amelyre a Waclaw Felczak Alapítvány pályázatának elnyerésével kerülhetett sor. Szerda reggel már hat óra előtt diákzsivajtól volt hangos az iskola, hiszen 34 diák és 6 tanár várta nagy izgalommal az indulást, az előttük álló három nap eseményeit.





A több mint hét órás utazás után megérkeztünk első úti célunkhoz, a wieleczkai sóbányához. A sóbányák Lengyelország legrégebbi bányái, melyek manapság múzeumként működnek. A múzeumot idegenvezető segítségével jártuk körbe. A három kilométer hosszú séta során körülbelül 135 méter mélyen voltunk a város alatt. A túra segítségével megismertük a bányák működését, a bányászok életét, valamint sok információt kaptunk a város történelméről is. A múzeumi látogatás után a szállásunkra mentünk, ahol a szobák elfoglalását követően közösen vacsoráztunk.

Másnap a reggeli után egész napos krakkói városnézés következett. Megtekintettük a város szívében lévő történelmi látványosságokat, a Posztócsarnokot, a Mária-templomot, a királyi várat, a waweli székesegyházat. Az idegenvezető részletesen mesélt nekünk a város történelméről, nevezetességeiről, amit mindenki kíváncsian hallgatott. Leginkább a Krakkó jelképének számító sárkány története mozgatta meg fantáziánkat. Szerencsések voltunk, mert épp akkor időztünk a sárkányszobor előtt, amikor az éppen lángot lövellt ki. Az is megragadott bennünket, hogy a séta közben sok magyar vonatkozású emlékkel találkoztunk, például láttuk Balassi Bálint emléktábláját, Báthory István sírját vagy éppen az Árpád-házi királylány, Hedvig szarkofágját. Délutáni programunk Schindler gyárának megtekintése volt. A termeken végighaladva sok mindent megtudhattunk a második világháború rémségeiről, a zsidóságot sújtó embertelen intézkedésekről, a zsidóság helyzetéről, a holokausztról és konkrétan a krakkói zsidók mindennapjairól, valamint a Schindler listája c. filmben is megörökített gyár működéséről.

Késő délután még visszamentünk a már karácsonyi hangulatban lévő belvárosba, ahol mindenki kedve szerint tölthette el az időt. Szállásunkra visszaérve szintén finom vacsora várt minket.
Péntek reggel elindultunk kirándulásunk utolsó helyszínére, Zakopanéba. Először körbejártuk az ótemplomot és a temetőt, majd a sajtpiacon végigsétálva a sikló bejáratához érkeztünk. Amint felértünk a Gubalówka hegyre, rögtön megpillantottuk a lélegzetelállító kilátást. A távolban lévő havas hegyek, a táj látványa leírhatatlanul szép volt és mindenkit magával ragadott. A nap zárásaként egy helyi étteremben fogyasztottuk el a jól megérdemelt ebédet. Az eseménydús napok után fáradtan, de élményekkel gazdagon szálltunk fel a buszra, és indultunk haza.

Mindenki számára emlékezetes három napot töltöttünk el Lengyelországban. Köszönjük az alapítvány anyagi támogatását, amellyel lehetővé tették e program megvalósulását, tanárainknak pedig azt, hogy megszervezték számunkra ezt az eseménydús kirándulást.

Takács Kitti Vivien
10. D osztályos tanuló

Fényképalbum Facebook-oldalunkon!

Támogatónk, a Waclaw Felczak Alapítvány Facebook-oldala ITT érhető el.

Forrás : http://www.barossgyor.hu