Emlékezés az aradi vértanúkra
2020.10.05.
Emlékezés az aradi vértanúkra
Az 1848. március 15-i pesti forradalom hatására létrejött az első felelős minisztérium Batthyány Lajos vezetésével, majd a király aláírta az áprilisi törvényeket, amely a reformkor legfontosabb célkitűzéseinek megvalósulása volt: elindította Magyarországot a polgári fejlődés útján. A bécsi udvar azonban túl radikálisnak tartotta a változásokat és 1848 őszén fegyveres támadást indított az ország ellen.




 
A sebtében felállított magyar honvédsereg sikeresen vette fel a harcot a császáriakkal, 1849 májusára szinte az egész országból kiűzték az ellenséget. Ekkor azonban a bécsi udvar az orosz cár segítségét kérte, aki szívesen segített az abszolutisztikus kormányzás visszaállításában. A magyarok sorsa megpecsételődött: 1849. augusztus 13-án kénytelenek voltak letenni a fegyvert az oroszok előtt.
A fiatal császár, Ferenc József nagy sértésnek tartotta azt is, hogy a magyarok nem az osztrákok, hanem az oroszok előtt tették le a fegyvert, ezért is példát akart statuálni, és a rendteremtést a vérszomjas Haynaura bízta.
A császár jóváhagyásával hadbíróság elé állították, majd kivégezték a 13 honvédtisztet.
Valamennyi tábornokot kötél általi halálra ítélték, de Haynau a hadbíróság felterjesztése alapján négy halálra ítélt büntetését különleges kegyelemből a katonához méltó golyó és lőpor általira változtatta.
Az aradi kivégzéseket és Gróf Batthyány Lajos pesti kivégzését nem véletlenül időzítették október 6-ára, szándékosan az 1848-as harmadik bécsi forradalom és Latour császári hadügyminiszter meggyilkolásának első évfordulóján hajtották végre, ami ezért a forradalom és szabadságharc vérbefojtásának gyászünnepe.
 
 
Az ismert tizenhárom aradi vértanún kívül még három főtisztet kivégeztek Aradon, de a Haynau által kivégzett magyarok szám elérte a százharmincat, több százan kerültek börtönbe és mintegy 40-50 ezer honvédet soroztak be büntetésképpen a császári hadseregbe. A megtorlás a polgári lakosságot sem kímélte. Haynau kegyetlenkedése egy idő után már a bécsi udvarnak is kellemetlen lett, mivel óriási nemzetközi felháborodást váltott ki, ezért 1850 nyarán leváltották.

 
Az aradi vértanúk emlékét máig őrzi a nemzet. Számos emlékmű, utca őrzi a nevüket a Kárpát-medencében, mint Győrben az Aradi vértanúk útja és az itt található dombormű.
 


Képek és szöveg forrásai:
 
https://gallery.hungaricana.hu/hu/SzerencsKepeslap/1288440/?img=0
 
http://polgarportal.hu/aradi-13-a-kivegzes-tortenetileg-hu-leirasa/
 
https://www.kozterkep.hu/11454/aradi-vertanuk
 
https://hu.wikipedia.org/wiki/Aradi_v%C3%A9rtan%C3%BAk
 
Forrás : http://www.barossgyor.hu