Dr. Horváth Györgyné Ügyviteli Emlékverseny a Barossban

2023.04.23.
FacebookTwitterGoogle Bookmarks
Küldés e-mailben Nyomtatás Keresés Vissza
Dr. Horváth Györgyné Ügyviteli Emlékverseny a Barossban
2023. április 19-én ismét megrendeztük iskolánkban ezt a versenyt egykori gyors- és gépírás szakos pedagógusunk tiszteletére.







 

Dr. Horváth Györgyné 1952-től nyugdíjba vonulásáig tanított iskolánkban gyorsírást és gépírást, ellátott osztályfőnöki, majd igazgatóhelyettesi feladatokat. Egykori tanítványa szerint a tanárnő mindig figyelt a munkavégzés pontosságára, az írásmunkák kifogástalan külalakjára, az esztétikum fontosságára. Gyors- és gépírás óráit gyakran színesítette az irodalomból hozott tanulságos idézetekkel. Megtanította az üzleti kommunikáció, illem, etikett, protokoll szabályait is, hogy a diákjai minden téren alkalmasak legyenek az irodai munkahelyi feladatok maximális ellátására. Női szabó mesterlevelet, majd tanító-műhelyoktató, idegenvezetői és országjárás-vezetői képesítést is szerzett, emellett felsőfokú német nyelvvizsgával rendelkezett tanári oklevele mellett.


Igyekszünk minden évben más jellegű feladatokat kitalálni. Rendeztünk már egyéni versenyt Teszt és 10 perces másolás részekkel, a Covid idején Szövegszerkesztési feladatot szövegrész begépelésével.

Versenyfelhívásunk idén 10., 11. és 12. évfolyamos diákoknak szólt, és három fős csapatok jelentkezését vártuk. Nagy örömünkre elfogadták meghívásunkat Csornáról a Soproni SZC Hunyadi János Technikumból, Mosonmagyaróvárról a Győri SZC Bolyai János Technikumból és a Győri SZC Deák Ferenc Közgazdasági Technikumból is.
 
A verseny részei voltak:
  1. Teszt (titkári, levelezési ismeretek, kommunikáció témakörökből – évfolyamokhoz illeszkedően)
  2. 3x10 perces másolás tízujjas vakírással (értékelés: összesítve a csapattagok leütésszáma, rangsorolás a tiszta leütésszám – hibánként 100 leütés levonása – alapján)
 

EREDMÉNYEK:

10. évfolyam
 
Hely Tanulók
I. Király Izabell, Nagy Bianka, Mi Hongrui
II. Pápai Regina, Pauer Krisztina, Rózsási Dominika
III. Rákossi Hanna, Krascsenits Rebeka, Hering János Péter
IV. Gaszak Alexander, Nádor Zalán, Szabó Ádám
 

11. évfolyam
 
Hely Tanulók
I. Burián Adél, Szalai László, Pesti Dorián
II. Kisbán Vanda, Szollinger Szófia, Drázsnyák Júlia
III. Pölöskei Veronika, Takács Vivien, Horváth Márkó (Hunyadi-Csorna)
IV. Horváth Zsófia, Illés Veronika, Horváth Vanessza
V. Berecz Bíborka, Véber Anna Margaréta, Termeczky Péter (Deák-Győr)
 

12. évfolyam
 
Hely Tanulók
I. Bolla Dániel, Tárkányi Gábor, Világi Péter Áron (Hunyadi-Csorna)
II. Takács Regina, Horváth Mira, Regenye Liza
III. Csóka Viktória, Pető Kitti, Szluka Réka (Bolyai-Mosonmagyaróvár)
IV. Nyerlucz Barbara, Szücs Brigitta, Bolacsek Viktória
(Bolyai-Mosonmagyaróvár)
V. Kiss Virág, Kovács Kata, Janek Zsófia

 
Gratulálunk a csapatoknak és a felkészítő tanáraiknak!
 
Komjáti Mariann
Venczák-Csobolyó Tünde
szervezők
 
 



 





 

 

Alapítványi 1%



Adatok
 

ÉRETTSÉGI VIZSGA AKTUALITÁSOK

Információ a képre kattintva érhető el az érettségi vizsgák menetével kapcsolatban.

Órarend

Új honlapunk az Egységes Digitális Információs Rendszerben

Money Tours

Facebook

Pénziránytű Bázisiskola

Határtalanul programok

Office 365 - Microsoft Teams

Digitális iskola - KRÉTA

Poszeidon iratkezelő rendszer

Fogyasztóvédelmi iskola

Adatok - elérhetőségek

Menza

Győri SZC honlapja

Videó a Barossról

Boldog Iskola cím

ICDL-vizsgaközpont

Partnerintézményi cím

50 óra közösségi szolgálat

Iskolapolgár archívum


Diákok, tanárok, adminisztratív-technikai munkatársak, életpályák!

A jövő közgazdásza

Eredményeink

Nemzetközi pályázatok

Iskolánk a Facebookon

Diákönkormányzat

120. évforduló

Sajtószoba

Our school - Unsere Schule

Impresszum

Honlapszerkesztő:
Mészáros Eszter

Honlapunkkal kapcsolatos véleményeket ill. anyagokat várunk a következő címen:
meszaroseszter75
gmail.com

Statisztika

Oldalainkat eddig
7210182 látogató
tekintette meg.

Ebben az évben: 134624
Ebben a hónapban: 25560
Ezen a napon: 241

LKW WALTER