Aranybulla 800

2022.09.12.
FacebookTwitterGoogle Bookmarks
Keresés Vissza
Aranybulla 800
Az Aranybulla Emlékév alkalmából „ARANYBULLA 800” címmel kiállítás tekinthető meg iskolánk aulájában.








 
Az Aranybulla 1222-es kiadását követően évszázadokon át meghatározó volt, noha szövegét már saját századában is többször átírták, a későbbi századokban pedig a politikai és jogi gondolkodás mindig saját korának társadalma és nyelve szerint értelmezte a rendelkezéseit. A későbbiekben az 1222-es törvény szövegét tekintették az első írott magyar „alkotmánynak“, elsősorban azért, mert az uralkodó és a kiváltságokkal rendelkező nemesség egyességét látták benne: a királyi hatalom korlátozását, a középkori értelemben vett szabadságjogok elismerését. A decretumban a Szent István napjára előírt, panaszokat meghallgató székesfehérvári gyűlés a későbbi országgyűlések előképe lett, a magyar parlamentarizmus kialakulásának egyik alappilléreként. A magyar Aranybullát méltán emlegetik Európa első szabadságlevelei között, mint a társadalmi szerződések középkori előzményét, többször párhuzamba állítva és kapcsolatot feltételezve a Magna Cartával.
 
A kiállításon négy tematikus egységet kísérhetnek figyelemmel az érdeklődők.
 
Az 1. tabló II. András családjáról, hatalomra kerüléséről szól. Az uralkodó jelentőségét a különböző korokból származó ábrázolások is alátámasztják.
A 2. tabló az Aranybulla képi megjelenítését és leírását tartalmazza.
A 3. tablón az Aranybulla tartalmát és másolatait lehet tanulmányozni.
A 4. tabló Székesfehérvárhoz kapcsolódik. Az egykori Szűz Mária- bazilikában koronázták a magyar királyokat (nem mindet, de II. Andrást igen). A hagyomány szerint (nem bizonyítható!) II. András Fehérváron hirdette ki az Aranybullát. Az utókor még emlékművet is emelt a feltételezett helyszínen, a város határában álló Csúcsos-hegyen (valójában dombon). Ez újult meg az emlékév alkalmából.

Tartalmas időutazást kívánok mindenkinek a kiállítás képeinek és szövegeinek megtekintésekor!

Sebestyénné Nagy Csilla szaktanár, a kiállítás készítője
 






Órarend

Új honlapunk az Egységes Digitális Információs Rendszerben

Bankszámlaszám megadása

Akik ösztöndíjat kapnak, részükre a tájékoztató
IDE kattintva tölthető le.

Közgazdász szakos oktató

Tanévkezdési információk

Facebook

Pénziránytű Bázisiskola

Határtalanul programok

Office 365 - Microsoft Teams

Digitális iskola - KRÉTA

Poszeidon iratkezelő rendszer

Fogyasztóvédelmi iskola

Adatok - elérhetőségek

Menza

Győri SZC honlapja

Videó a Barossról

Boldog Iskola cím

ICDL-vizsgaközpont

Partnerintézményi cím

50 óra közösségi szolgálat

Iskolapolgár archívum


Diákok, tanárok, adminisztratív-technikai munkatársak, életpályák!

A jövő közgazdásza

Eredményeink

Nemzetközi pályázatok

Iskolánk a Facebookon

Diákönkormányzat

120. évforduló

Sajtószoba

Our school - Unsere Schule

Impresszum

Honlapszerkesztő:
Mészáros Eszter

Honlapunkkal kapcsolatos véleményeket ill. anyagokat várunk a következő címen:
meszaroseszter75
gmail.com

Statisztika

Oldalainkat eddig
7013096 látogató
tekintette meg.

Ebben az évben: 267075
Ebben a hónapban: 2504
Ezen a napon: 44

LKW WALTER